info@lanzs.hu +36 70 433 7993
2020-06-12

Ez a sportkocsi „időutazásra” készül

Jobb későn, mint soha, tartja a mondás, márpedig a jelek szerint ez hamarosan az Aston Martin egyik egészen különleges, ám majdnem feledésbe merült modellje kapcsán is igaz lesz. A Bulldogot 40 esztendővel ezelőtt azért alkották meg, hogy átlépjék vele a 200 mérföld/órás álomhatárt. Ez akkor nem sikerült, de egy friss bejelentés szerint most, jókora csúszással ugyan, de mégis összejöhet.

A jó reklám már 1980-ban is sokat számított, tudták ezt jól az Aston Martin főhadiszállásán is. A tervük „egyszerű” volt: megépíteni egy autót, ami az utcai típusok közül elsőként képes 200 mérföld/óra (vagyis 321,9 km/h) felett repeszteni, a rekorddöntés körüli hírverést kihasználva pedig borsos áron eladni a kocsiból még jó pár példányt.

A siker érdekében a Bulldog névre keresztelt jármű műszaki paraméterein nem is spóroltak: egy 5,3 literes, nyolchengeres motor került például bele, ami a két turbóval együtt nagyjából 700 lóerős volt. A nyers erő mellett az aerodinamikára is nagy hangsúlyt fektettek, a „sirályszárnyas” ajtókkal ellátott kocsi ugyanis mindössze 109 centiméter magas volt, és a külső tükröket is lehagyták róla. Látszólag tehát minden adott volt a történelemíráshoz…

De csak látszólag, az éles bevetésen ugyanis „csak” 191 mérföld/óráig gyorsultak vele egy brit pályán. A mérnökök rögtön jelezték, némi átdolgozás után nem lesz gond a rekorddal, a cég vezetősége viszont második esély helyett inkább „beszántotta” a projektet. Így aztán értelemszerűen a tervezett utódok sem készültek el, az egyedüli Bulldog pedig a Közel-Keleten kötött ki, ahonnan nemrég került vissza az Egyesült Királyságba.

Méghozzá nem is ok nélkül, a régi korok autóinak felújítására szakosodott brit Classic Motor Cars (CMC) ugyanis bejelentette, feléleszti a jelenleg működésképtelen autót, és egy 18 hónapos fejlesztőmunka végére bepótolja a négy évtizedes adósságot, azaz kicsikarja belőle a 200 mph-t. Mondhatnánk, hogy a mai technológia alkalmazásával ez gyerekjáték is lesz, azonban a cég ígéri, mindent igyekeznek eredeti állapotban helyreállítani, legfeljebb megbízhatósági és biztonsági szempontokból módosítanak 1-2 elemen.

Ha valóban tartják magukat az 1980-as tervrajzokhoz, és sikerül a vállalkozás, az nemcsak a CMC csapatát dicséri majd, hanem egyúttal talán a Bulldog eredeti, még élő készítőinek is jelenthet majd némi megnyugvást. Hiszen – hogy kicsit kontextusba helyezzük a történetet – a 200 mérföld/óra az ő idejükben tényleg óriási eredmény lett volna, amit az is bizonyít, hogy ezt az álomhatárt végül csak 1987-ben, egy Porsche 911-en alapuló, Ruf CTR nevű – többnyire csak „Yellowbird”-ként emlegetett – autóval sikerült áttörni.

Forrás: autocheckcenter.hu